Gobri legjobb borai

Ludányi gábor

Gobri
pincészet

Kis történet

Gobri

Ludányi Gábor

Ludányi Gábor vagyok, a Gobri Pince borásza és tulajdonosa. 1985-ben születtem, és gyakorlatilag a szőlőben nőttem fel – már 3 éves koromtól kint voltam a dűlőkön, így a szőlő és a bor világa számomra nem csak hivatás, hanem életforma.Pályámat 2010-ben a Varsányi Pincészetnél kezdtem, majd 2011-től közel egy évtizeden át Szőke Mátyás mellett dolgoztam borászként, miközben párhuzamosan elindítottam a saját utamat is. A Gobri név a gyerekkori becenevem, amely végül a pincészetem névadója lett.

Hiszem, hogy minden bornak lelke van – egyedi személyiség, amit nem „készítek”, inkább kísérek és irányítok. A pincében mindig tiszta fejjel és lélekkel kell jelen lenni, mert a bor megérzi, ki van vele. Ez a fajta kapcsolat és harmónia számomra a borászat lényege.Különösen fontos számomra a SKR sorozat, amit nagyapám, „Sikari” emlékére hoztam létre. Az első évjárat karácsonyán ő távozott közülünk – és én úgy érzem, ezzel a borral egy új formában mégis velünk maradt.

2024.08.19

Szüret időpontja

Illatában: szamócás, cseresznyés, puncos vibráló, üdítő kicsit sűrűbb mélyebb történetű rozéról van szó.

2023. 10. 05.

Szüret időpontja

Fehér virágos, ánizsos, sós-ásványos illat. Közepes test, friss korty, lédús körte, barack és alma.

2021.09.17

Szüret időpontja

Halvány aranyszín, mély, enyhén petrolos illat. Aszalt gyümölcsök, vanília és sósság jellemzi, közepesnél testesebb.

2024.08.30

Szüret időpontja

Tipikus sárgamuskotály, A barack intenzíven jelen van mint illatában mint ízében. Kerek komplex bor.

hu_HUHungarian
Scroll to Top